Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Ügyfélszolgálat: +36 62 599 599*
RSS  
 
Előző
Következő
  • A szegedi polgárok életében, Szeged város történelmében meghatározó esemény volt az 1879. március 12-én hajnalban bekövetkezett természeti katasztrófa, mely során számos emberi élet szakad ketté, megannyian váltak hajléktalanná, és néhány óra alatt az enyészeté lett a szegediek szeretett, virágzó városa.

    A települést ért végzetes katasztrófa nem csak a magyar nemzetet rendítette meg. 35 ország sietett Szeged segítségére; Európától, Amerikán át, Ázsiáig több nemzet ajánlotta fel segítségét a város újjáépítésére.

    Gyászos nap ez Szeged életében, de egyben a változás évfordulója is. Hiszen, ha 140 évvel ezelőtt nem történik meg ez a rettenetes természetei csapás, akkor nem lenne ma ilyen korszerű, gyönyörű Szegedünk.

    Ma emlékezzünk azon szegediekre, akik az utolsó reményig küzdöttek a gátakon, akik a végsőkig kitartottak szeretett városukban, akik fáradhatatlanul részt vettek a mentésben, s azokra akik a végzetes árban lelték halálukat.

  • Víz Világnapi pályázatok




    Megtekint

  • Fenntartható biztonság a hazai árvízvédelmi fővédvonalakon

    A 2016. évi helyzetfelmérés alapján a vízügyi igazgatóságok szakemberei az utóbbi évek árvizeitől megrongálódott védművek soron kívüli helyreállítására tettek javaslatot.

    Az Országos Vízügyi Főigazgatóság sikeresen pályázott uniós pénzügyi forrásra a „Védképesség helyreállítása az I. rendű árvízvédelmi fővédvonalakon” projekttel, s így 12 milliárd forintos EU támogatásból valósulhat meg a védművek helyreállítását szolgáló beruházás.

  • Határon átnyúló projekt

    Magyar és szerb tudományos partnerek együttműködésével valósul meg "A vízgazdálkodást és a szélsőséges időjárási helyzetekből eredő kockázatok mérséklését támogató aszály és belvíz monitoring megoldások fejlesztése" című, HUSRB/1602/11/0057 azonosító számú projekt.

    Az Interreg-IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, 852.085 euró összköltségvetésből (melyből az EU által nyújtott támogatás 724.272,25 euró) megvalósuló projekt fő célja magyar és szerb szakértők, kutatók és mérnökök összefogásával a szélsőséges időjárási viszonyok (mint az aszály és belvíz) negatív hatásainak mérséklése.

  • Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által alkotott konzorcium valósítja meg az „Árvízvédelmi védvonalak mértékadó árvízszintre történő kiépítése, védvonalak terhelésének csökkentése az Alsó-Tiszán” című, KEHOP-1.4.0-15-2015-00007 azonosító számú európai uniós projektet.

    A Széchenyi 2020 program keretében, 12 milliárd forint európai uniós támogatásból megvalósuló beruházás fő célja az árvízi biztonság növelése, ezzel együtt az árvízi kockázat csökkentése a Tisza-völgyben élő emberek és javaik, valamint az ipari-, gazdasági létesítmények és a projektterületen lévő mezőgazdasági területek védelme érdekében.

    A fejlesztés további célja az árvízvédekezési költségek csökkentése és a védett ártéri területek és egyedülálló természeti adottságaik megóvása. A projekt Baks, Szentes, Mindszent, Szegvár és Apátfalva településeket érinti.

Pályázatok

OVF állás ajánlatok

frissítve: 2019.03.14.; OVF
Monitoring referens, Nemzetközi referens, Belvízvédelmi és Öntözési Főosztály főosztályvezető, Műszaki Téradat Szolgáltató Főosztály főosztályvezető, Beruházási Iroda projektvezető, Vízrajzi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály főosztályvezető, Közgazdasági Főosztály főosztályvezető, INFORMATIKAI RENDSZERSZERVEZŐ

Felhívás települési vízgazdálkodási innovációs versenyre

frissítve: 2019.02.08.; Nagyszöllősi Nóra
A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) innovációs versenyt hirdet általános iskolai 7-8 osztályos és középiskolás diákok részére.A pályázat célja a diákok és hallgatók innovációs alkotói kedvének felkeltése, aktivitásuk élénkítése a vízhez kapcsolódó témában.További cél a vízügyi szakma elfogadottságának növelése. Pályázati feltételek és részletek a felhívásban.

"Lapos " pályázati felhívás határidő meghosszabbítás

frissítve: 2018.06.11.; Ágh Róbert Dr.

Érdekességek

MÉRNÖKFILM

frissítve: 2017.10.17.; Nagyszöllősi Nóra
Sok szeretettel ajánljuk minden kedves érdeklődő figyelmébe a "MÉRNÖKÖK SAVARIÁTÓL SZOMBATHELYIG" című kisfilmet.

Mobilalkalmazás a Víz Világnapi programok felfedezéséhez

frissítve: 2017.02.28.; Nagyszöllősi Nóra
Használd az EVENT@HAND mobilalkalmazást, hogy felfedezd a 2017. évi Víz Világnapi programokat.

Istrángos cölöpverő makettje az ATIVIZIG gyűjteményéből a Duna Múzeumban

frissítve: 2016.06.07.; Nagyszöllősi Nóra
Istrángos cölöpverő makettje az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság gyűjteményéből 2016 februárjától a Duna Múzeum nem a saját gyűjteményéből választja ki a Hónap műtárgyát. A 12 hazai vízügyi igazgatóság tárgyai vendégeskednek majd nálunk, szélesebb betekintést nyújtva a látogatóknak a vízügyes múlt gazdag tárgyi és történelmi örökségébe. Júniusban az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műtárgyát és fotóit láthatják a hozzánk érkezők. http://dunamuzeum.hu/index.php/honapmutargya

Hírek - Sajtóközlemények

Lezárult a Víz Világnapi pályamunkák zsűrizése

frissítve: 2019.03.14.; Nagyszöllősi Nóra
Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Szegedi Területi Szervezete négy korosztály (óvoda, általános iskola alsó- és felső tagozat, valamint középiskola) részére hirdetett pályázatot a Víz Világnapjához, valamint a Szegedi Nagyárvíz 140. évfordulójához kapcsolódóan.

Víz Világnapi programok Szegeden

frissítve: 2019.03.12.; Nagyszöllősi Nóra
Szegeden hagyományosan sokféle színes programmal várják az érdeklődőket – egymással együttműködve – az érintett cégek, szervezetek a Víz világnapján. A programok részletes leírását a mellékletben olvashatják. Ünnepeljük együtt a Víz Világnapot!

Vasárnap éjfélig várjuk a Víz Világnapi pályamunkákat

frissítve: 2019.02.26.; Nagyszöllősi Nóra
Kedves Pályázók!Felhívjuk a figyelmeteket, hogy az idei Víz Világnapi pályázatok beküldési határideje március 3-án, vasárnap éjfélkor lejár. Addig is várjuk szeretettel az alkotásokat!

Ma van a Tisza Élővilágának Emléknapja

frissítve: 2019.02.01.; Nagyszöllősi Nóra
A romániai Zazar település melletti ülepítő gát 2000. január 30-án átszakadt, s mintegy 100 ezer köbméter ciánnal és nehézfémekkel szennyezett víz ömlött a Zazar patakon keresztül a Lápos folyóba, majd a Szamosba. A Tiszát február 2-án érte el a mérgező hullám. A folyó és élővilága azonban újra éledt. Erre emlékezünk ma.

Rendhagyó órával emlékeztek a Tisza Élővilágának Emléknapjára

frissítve: 2019.02.01.; Nagyszöllősi Nóra
A Tisza Élővilágának Emléknapja alkalmából rendhagyó órát szervezett az érdeklődő diákoknak a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Csongrád Megyei Kormányhivatal és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

Pályázati felhívás gyermekeknek

frissítve: 2019.01.23.; Nagyszöllősi Nóra
Az ATIVIZIG és a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Szegedi Területi Szervezete pályázatot hirdet a Víz Világnapja és az 1879-es Szegedi Nagyárvíz 140. évfordulója alkalmából az óvodás, általános iskolás és középiskolás gyermekek részére. 1.Képzőművészeti pályázat a „Vizet mindenkinek” jelmondathoz kapcsolódóan 2.Irodalmi pályázat a 140 évvel ezelőtti Szegedi Nagyárvíz emlékére Részletek és a részvételi feltételek a "Teljes cikkre" kattintva olvashatók.

Elhunyt dr. Kováts Gábor, az ATIVIZIG egykori vezetője

frissítve: 2018.12.26.; Nagyszöllősi Nóra
Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki szerette és tisztelte, hogy hosszan tartó betegség után, életének 80. évében elhunyt dr. Kováts Gábor, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatója, a Csongrád megyei, majd az országos Mérnöki Kamara elnöke. Az egykori vezetőt az igazgatóság és a Kamara saját halottjának tekinti.

Események

Nyílt nap az NKE Víztudományi Karán

frissítve: 2018.11.30.; Nagyszöllősi Nóra
Idén is központi nyílt napokkal várja a képzései iránt érdeklődő fiatalokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A Víztudományi Kar december 5-én és január 17-én a bajai campuson fogadja a képzések iránt érdeklődőket. További információk: https://www.uni-nke.hu/ https://www.facebook.com/nkevtk

MEGHÍVÓ LAKOSSÁGI FÓRUMRA

frissítve: 2017.09.11.; Nagyszöllősi Nóra
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság tisztelettel meghívja az érdeklődőket a KEHOP-1.4.0-15-2015-00007 azonosítószámú projekt keretében szervezett apátfalvi lakossági fórumra.


Vízrajzi tájékoztatók

Vízrajzi összefoglaló a 2017/2018-as hidrológiai évről

frissítve: 2018.11.10.; Szarvas Ferenc
Az elmúlt hidrológiai évben jellemzően a klímaváltozással előrejelzett változásokat észlelhettük. Az éghajlatunkra prognosztizált enyhe és csapadékos tél mutatkozott meg a januári majdnem 4°C-os középhőmérsékleteken és a februári majd 90 mm-es csapadékösszegen is. Az áprilisban jelentkező és októberig kitartó 30 °C körüli maximum hőmérsékletek pedig az előrevetített elnyúló forró nyárra volt jó példa. Ez idő alatt áprilisban és októberben is országos napi maximum hőmérsékleti rekord dőlt meg az ATIVIZIG területén. Statisztikailag emlékezetes marad még a Tisza vízgyűjtőjén regisztrált hómennyiség, ami amellett, hogy végig jóval átlag feletti volt, két héten keresztül a sokéves maximum értéket is meghaladta. Komolyabb árvíz mégsem sújtotta a kezelésünkben lévő folyószakaszokat, mindössze a Hármas-Körösön volt öt napos I. fokú árvízvédelmi készültéség elrendelve. Viszont a csapadékos év eleji hónapoknak köszönhetően működési területünkön I. illetve II. fokú belvízvédelmi fokozat is volt érvényben.

Vízrajzi összefoglaló a 2016/2017-os hidrológiai évről

frissítve: 2017.11.15.; Szarvas Ferenc
Az elmúlt hidrológiai év időjárási jellegzetességeit vizsgálva a legszembetűnőbb az öt éve nem tapasztalt, szinte minden hónapra jellemző, összességében több mint száz mm-es csapadékhiány. Az éghajlatváltozással prognosztizált változásokból idén a hőmérséklet emelkedését érezhettük igazán. Februártól-májusig valamint augusztus és szeptember hónapban is működési területünkön mérték az országos havi maximum hőmérsékletet. Az évet hosszú és forró nyár, rövidebb tél, korábbi olvadás jellemezte. A „rövidebb tél” azonban idén jelentős lehűléssel érkezett, ami folyószakaszainkon komoly jegesedést váltott ki. A februári olvadás hatására a Tiszán meginduló zajlójég miatt III. fokú jégvédelmi készültség is elrendelésre került, valamint I. illetve II. fokú belvízvédelmi fokozat is volt érvényben. A forró és száraz nyár pedig a Maroson eredményezett hosszú kisvizes időszakot, ami során Makónál szeptemberben a valaha mért legkisebb vízállás alá is süllyedt a vízszint.


 
Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Közadattár - Közadatkereső Hotel Novotel Szeged - A webkamera elhelyezését biztosítja
Kormányzati Portál
WAHASTRAT
 
  Országos Vízügyi Főigazgatóság
Ügyfélszolgálat: +36 80 204 240